5+1 ok, amiért érdemes mozaikkal díszíteni otthonunkat

5+1 ok, amiért érdemes mozaikkal díszíteni otthonunkat

5+1 ok, amiért érdemes mozaikkal díszíteni otthonunkat

dsc_04761.jpgÍrhatnánk, hogy a mozaik újra divatba jött, de valójában soha nem ment ki a divatból. Hogy nem terjedt el hatalmas méretekben minden háznál, az annak is köszönhető, hogy hiába találjuk meg a legolcsóbban dolgozó alkotóművészt, az elkészítéséhez annyi munkaidő és anyagköltség szükségeltetik, hogy nem lehet fillérekből kihozni. De ha mégis azon gondolkodunk, hogy beszerezzünk-e egy komoly darabot házunk díszítésére, akkor a következő szempontok által már nagyobb bátorságot kapunk.

1.) Időtállóp8040241.jpg

Sok termék, amit a mai világban megveszünk, nagyon rövid ideig tart csak ki. Amit nagyanyáink idejében megvásároltak hűtőt, mosógépet, az sokszor még ma is működik, ellentétben a mai termékekkel, amik jobb esetben megérik a pár éves garancia időhatárát. Lassan hozzászokunk ahhoz, hogy ennél nincs jobb. Nincs időtállóbb. Pedig van, csak akarnunk kell, hogy nagyobb távlatokban tervezzünk. A ma embere nagy kísértésnek van kitéve, hogy pár percig tartó tárgyakkal tömje tele életét. Gyorsan elérhető, olcsó tárgyakkal, amiket már a gyermekek és unokák nem fognak látni, mert nem érik meg azt az időt. Ellentétben például egy mozaik alkotással, ami jobb esetben több száz évet is kibír és elmesélheti a jelenkorunkat a jövőnek. 

 

 2.) Kézműves alkotás

dsc_0261.jpgMozaik képet ma már számítógépekkel,gépekkel is elő lehet állítani bizonyos szintig, de az körülbelül olyan, mintha egy festményt kinyomtatnék egy fotópapírra. A képzőművészeti, iparművészeti alkotások mögött mindig ott áll egy ember. A készítő. Ott áll vele együtt sok száz órányi tanuló- és kutatóidő. A kemény munka árán megszerzett tapasztalat. Hajnali kelések, vagy akár éjszakába nyúló alkotási időszakok. 

 

 3.) Aktivizálcoffee-2306471_1280.jpg

Elmerültél-e már közelről egy komoly mozaik alkotásban? Úgy egészen közelről, ahol aztán tekintetünk végigfolyik egyik szemről a másikra. Érdekes dolog ez, de mintha lendületbe hozna a látvány. Ahogy végiggondoljuk, hogy egy alkotó egyesével végigrakosgatta azokat a szemeket, mi is késztetést érzünk, hogy előrébb vigyük dolgainkat, előrébb vigyük a világot. Szemlélj naponta egy mozaik alkotást s lehet, hogy jobban lendületbe jössz, mintha egy csésze kávét ittál volna :)

 

 4.) Egyedi

Ha még két tojás se egyforma, akkor már mondani sem kell, hogy két mozaik alkotás még inkább nem lesz ugyanolyan. Ha hasonló motívumot is ábrázol, akkor is különböző lesz, hiszen több száz, ezer, tízezer darabból áll. Ez az egyediség, ez a megismételhetetlenség mindig csodálatos erővel hat. 

5.) Értékes

Kell-e a fentiek tekintetében ezt a pontot tovább magyarázni? A kérdés inkább az, hogy nekünk van-e igényünk az értékesre? Mert az érték nem feltétlenül pénz kérdése. Az érték nagyon sokszor igényesség kérdése. 

Aztán mondhatnánk azt is, hogy amibe sok időt fektetünk, az mind értékes is lesz. De ez nem így van. Ha olyan dolgokba fektetünk sok időt, mely nem visz előre, akkor hiába a sok munka, nem lesz érték belőle. 

church-2242370_1280.jpg

+1) Mert szép

Dőljünk hátra és szemlélődjünk. A mozaik amellett, hogy tettekre késztet, aktivizál, egyben meg is nyugtat. A rendezettség a szépséggel karöltve nyugalmat is áraszt. Amikor itt most a mozaikok szépségéről ejtünk pár szót, akkor nem térünk ki külön a mozaik ikonokra, melyeknek szépsége, lelki töltete külön fejezetet kíván. Most egyszerűen csak hagyjuk, hogy a szép hasson ránk. De honnan tudjuk, hogy mi a szép? Erre az egyik kedvenc idézetemmel szeretnék válaszolni:  "Az ember megalkothatja a legszebb műveket, azok csak homokvárak és bizonytalan agyrémek, ha nem Istenre vonatkoznak." (Robert Sarah bíboros)

dsc_0463.jpg

Angyalok megáldása

Angyalok megáldása

Angyalok megáldása

Böhönye - Magyarok Nagyasszonya ünnepe

2017. október 8-án, Magyarok Nagyasszonya ünnepén Grujber Zsolt atya megáldotta a még a tavasz folyamán beépített két, mozaikból készített angyalt. Az angyal mozaikról bővebben itt: http://palannamozaik.blog.hu/2017/08/26/szent_angyalok

Nagy öröm volt, amikor Zsolt atya jelezte, hogy elérkezett az idő, jön a megáldás időpontja. Barátaink és ismerőseink már régóta mondták, hogy mindenképpen szóljunk nekik ha már tudjuk az időpontot. Így aztán közelről s távolról felkerekedtünk néhány kocsival s elindultunk vasárnap reggel, Magyarok Nagyasszonya szép ünnepén Böhönyére. Ott a búcsúi szentmise keretében pedig megáldásra került a szentélyben elhelyezkedő két mozaik angyal. 

dsc_0602.jpg

dsc_0622.jpg

dsc_0595.jpg

dsc_0596.jpg

dsc_0604.jpg

dsc_0612.jpg

dsc_0611.jpg

dsc_0606.jpg

dsc_0608.jpg

dsc_0616.jpg

dsc_0617.jpg

dsc_0614.jpg

 

Mozaik óra arany mintázattal

Mozaik óra arany mintázattal

Mozaik óra arany mintázattal

Nászajándék sok órányi szeretettel

dsc_0322.jpgNászajándékba készült ez a mélykék mozaikos óra. Mintája arany színű üvegmozaikokkal lett kirakva. Átmérője 64cm. Korábban elkészült már, de ha átadás előtt nyilvánosságra hozom, akkor hova lenne a meglepetés az ifjú pár számára? :) 

Nagy öröm volt átadni számukra. Szépek voltak, ahogy átlibbentek gyönyörű ruháikban életük legszebb napján. És természetesen nem csak az átadás volt nagy öröm, hanem az elkészítés is, mert boldog érzés volt úgy rakosgatni a mozaikszemeket egymás után, heteken keresztül, hogy tudja az ember, igaz barátokhoz kerül a mű. Ez többet ér minden megrendelésnél.

Most pár fotó az elkészítés menetéről, részletekről, végeredményről:

dsc_0337.jpg

dsc_0001.jpg

dsc_0259.jpg

dsc_0262.jpg

dsc_0266.jpg

dsc_0350.jpg

dsc_0285.jpg

dsc_0289.jpg

dsc_0292.jpg

dsc_0310.jpg

dsc_0314.jpg

dsc_0307.jpg

Mesehalak a Balatonnál

Mesehalak a Balatonnál

Mesehalak a Balatonnál

photocat.jpgEgy kicsit könnyedebb, mesés mozaikos téma. A Balaton mellett élve mi sem természetesebb, mint hogy előbb vagy utóbb, de ihletet kap az ember, hogy valamilyen halas-tavas-csigás-hínaras képet alkosson. Én sem voltam másképpen, de a nyár gyermekies kacagása arra késztetett, hogy a kép inkább legyen mesébe illő, mintsem elvont modern művészi. Így készült tehát ez a mozaikos kép, mely nemsokára a fürdőszobánk falát fogja díszíteni.

Anyaga üvegmozaik. Kétféle fugaszínt alkalmaztam, hogy hangsúlyosabb legyen. Mérete 120x30 cm.  

 

photocat1.jpg

photoca1t.jpg

dsc_0193.jpg

dsc_0190.jpg

photocat2.jpg

collage.jpg

Oszlopos Szent Simeon - Szíria

Oszlopos Szent Simeon - Szíria

Oszlopos Szent Simeon - Szíria

- mozaikmaradványok a keresztelőkápolna padlózatában

p5010390.jpg

Helyszín egy Aleppo melletti kis falucska Szíriában. Pontosabban egy dombtető. Itt élt közel öt évtizeden keresztül a 4.-5. század egyik legnagyobb aszkéta szentje. Ráadásul különlegessége még abban is rejlik, hogy furcsa életmódot választván, egy egyre magasabbra épített oszlopon élt. Sokan gondolták ezt akár hivalkodásnak is, de az idő bebizonyította, hogy valójában Isten teljesen elégő fáklyájává vált. Mint egy égő gyertyaszál, úgy élte életét Szent Simeon az oszlop tetején. Fénye pedig átragyog 1500 évet is. Mi volt a titka? Életét teljes egészében Istennek szentelte. Hátat fordított mindennek ebből a világból. Szülőnek, családnak, közeli barátoknak, s csak Istennek élt. Hétköznapi életünket élve sok tettén akár meg is botránkozhatnánk, hiszen a végletekig gyötörte magát, sokszor erős, durva kötelet kötött csupasz testére, mely belevágott húsába, mely aztán rothadásnak indult s el is férgesedett. Vagy például nem fogadta édesanyját, aki húsz év múlva végre megtalálta fiát, s aki aztán ott az oszlopának közelében azonnal meg is halt. Vagy azon is megbotránkozhatna a mai ember, hogy rendszeresen végigcsinálta a 40 napos böjtöt, de úgy, hogy valóban nem evett és ivott semmit ez idő alatt. Még elöljáróinak is rendszeresen gondot okozott ezzel, hisz a végletekbe menő aszketizmusával nem tudtak mit kezdeni. Szívtelen, nem egészséges ... mondhatná rá a hétköznapi ember, de mivel ő valóban minden gondolatát, lemondását, áldozatát Istennek ajánlotta, így Isten fel is magasztalta őt. Megszámlálhatatlan sok csoda kötődik hozzá. Már életében ezrek járultak hozzá, hogy közbenjárását kérjék. S az elmúlt 1500 év alatt is annyian keresték fel a szent helyét, hogy a fotókon is jól látszódik, hogy oszlopa egy gömbbé kopott le. 

Szent Simeon oszlopa körül egy korabeli gyönyörű templom romjait találjuk. Valójában nem ő költözött be egy oszloppal a templomba, hanem mondhatni köré építették a templomot. A főtemplommal szemben található a keresztelő kápolna együttese. Ott található a fotókon látható mozaikmaradvány részlet. Érdekes geometrikus mintát ábrázol, ismétlődően. 

p5010420.jpg

p5010310.jpg

 

p5010400.jpg

p5010399.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

p5010348.jpg

 

p5010329.jpg

p5010348.jpg

Szent Angyalok

Szent Angyalok

Szent Angyalok

- Böhönyei templom szentélye

A kertünkbe készített mozaik Szűzanya ikon megszentelésekor egy kis ünnepséget tartottunk. Sok barátunk eljött és az imádság mellett jókat beszélgettünk is egy kis süteményezés mellett. Áldott órák voltak, jó visszaemlékezni rá mindnyájunknak. 

Ekkor döntött úgy Grujber Zsolt böhönyei plébános atya, hogy ő is szeretne mozaik ikont készíttetni a templomába. Két angyal volt az elképzelése. Egyeztetések, helyszíni felmérések után bele is vágtam a munkába. Miközben mozaik ikonokat készítek, igyekszem őket minél több imádsággal átitatni. Természetesen ez még vajmi messze van a régi kolostorok csendjében meghúzódó ikonkészítő szerzetesektől, de az erre való egyre mélyebb odafigyelés hiszem, hogy meghozza gyümölcsét.

Ilyen gyümölcs pl. az, amit a böhönyei asszonyok meséltek, hogy szeretnek elidőzni a szentélyben az angyalok társaságában, mert olyan különös érzés hatja át őket. Jól érzik ott magukat. Együtt imádni a mi Urunkat az Ő angyalainak társaságában.

A két angyal több hónapon keresztül készült. Ősztől tavaszig. A beépítésnél a falvésés miatt sok por keletkezett, de a böhönyei asszonyok azonnal ott termettek és megszabadították a templomot a vastag porrétegtől. Köszönet érte Nekik!

Az angyalok végül az alsó és felső díszítő elemmel együtt 206x51cm-ek lettek. Átlag 0,5-1 cm-es üvegmozaikból vannak készítve. A templom szentélyének két oldalán állnak, az Oltáriszentségre, vagyis az Eucharisztiára mutatnak. Őrá, a mi Urunkra irányítják figyelmünket.

bemutato1.png

 

bemutato1.jpg

bemutato12.jpg

bemutato11.jpg

 

dsc_04991.jpg   

Saidnaya-i Szűzanya ábrázolás alapján

Saidnaya-i Szűzanya ábrázolás alapján

Saidnaya-i Szűzanya ábrázolás alapján

Kertünk ékessége

Mióta a férjemmel beköltöztünk ebbe a gyönyörű, réges-régi házba, melynek falai és kövei azóta is ontják régmúlt pa130272.jpgidők emlékeit, mindig is szerettem volna a kertbe a Szűzanya tiszteletére állítani egy szobrot, ...vagy valamit. Miután szép lassan és sok-sok munkával kitanultam a mozaikozás alapjait, az jutott eszembe, hogy belevágok egy kicsit nagyobb, komolyabb alkotásba. S akkor úgy döntöttem, hogy mozaikból fogok készíteni egy Szűzanya, karján kis Jézus ábrázolást. Kerestem egy alapmintát az interneten, melyről később kiderítettem, hogy a szíriai Saidnaya kolostorban található. A megfelelő üvegmozaik darabkák megrendelése után nekiláttam a munkának nagy izgalommal, hisz' előtte még ilyen részletes képet nem alkottam. Nyár végére készült el, majd jöttek a kőműves munkák a kertben, s a szentelésre október 13-án került sor. 

p9290219.jpg

p7060037.jpg

p8130055.jpg

p9180111.jpg

p9190116.jpg

p9220165.jpg

p9230178.jpg

p9230184.jpg

p9290216.jpg

Hagia Sophia

Hagia Sophia

Hagia Sophia

- a mozaik művészet egyik csúcsa

Hagia Szophia (görög betűkkel: Ἁγία Σοφία; latinulSancta SophiatörökülAyasofyaújgörögösenAjía Szofía; a név jelentése: Szent [= isteni] Bölcsességbizánci építésű hajdani ortodox bazilika IsztambulbanTörökországban. Később mecsetként használták, ma múzeumként látogatható. A mai Hagia Szophia és előzményei neve kezdetben csak Nagytemplom (Megalé Ekklészia; Ecclesia Magna) volt. Az akkori általános közvélekedés szerint nem volt hozzá fogható méretű templom az egész korabeli „keresztény világ”-ban. A Hagia Szophia az utolsó jelentős alkotása a késő ókori építészetnek, és egyben az első képviselője annak a specifikusan bizánci architektúrának, melynek szellemében az épület domináns eleme a kupola. (forrás: Wikipédia)

p8040206.jpg

Díszítés és mozaikok

A templom bejáratául szolgáló bronzkaput 880-ban készítették. Ez vezet a külső előcsarnokba (exonarthex), ahonnan két ajtó nyílik a tulajdonképpeni előcsarnokba (narthex). Az egyik ajtó fölött látható, a már török hódítók által is épen hagyott mozaik, amely Máriátábrázolja a gyermek Jézussal, jobbján Konstantin császár a város makettjével, balján a templomépítő I. Justinianus császárt a Hagia Szophia másával.

A császár részére fenntartott középső kapu felett látható a 9. században készült Jézus pannó. Ez a mozaik a pantokrátor Jézust ábrázolja Máriával és Gábor arkangyallal.

A déli karzat díszítései közül először a 12. századi Deészisz-mozaik tűnik fel, amely Jézust, Máriát és Keresztelő Szent Jánostábrázolja. A töredékében fennmaradt alkotás a bizánci mozaikművészet remeke. A rendkívül kis darabokból összeállított kép olyannyira aprólékos, hogy Mária arcpírja és János ráncai is kivehetők. A mozaikkal szemben, az 1205-ben itt nyugovóra helyezett Enrico Dandolovelencei dózse sírlapja található.

Két jelentős mozaik látható a császár részére fenntartott területen, mindkettő különleges történelmi értékkel bír.

A karzat bal oldalán a Pantokrátor Jézus mellett Zoé császárnét és harmadik férjét, IX. Konstantin Monomakhosz (10421055) császárt láthatjuk. Monomakhosz arcképe a mozaik többszörös átrakásáról tanúskodik, összhangban a történelmi leírásokkal, mely szerint Zoé császárnő előző két férjét húgával közösen gyilkolta meg, majd tette meg férjéül (egyúttal Bizánc császárának) a szenátor Monomakhoszt. Monomakhosz azonban már túlélte Zoét, és még két évig uralkodott a birodalmon.

A másik mozaik a magyar történelem szempontjából jelent érdekességet. A mozaikon Mária mellett II. Ióannész bizánci császár és felesége, Eiréné császárné (1088?–1132?) látható. Eiréné I. László magyar király (10771095) lánya és Könyves Kálmán király (10951118) unokatestvére volt, eredeti neve Piroska (régiesen Priszka). (forrás: Wikipédia)

p8040241.jpg

p8040232.jpg

p8040231.jpg

p8040258.jpg

p8040256.jpg

p8040250.jpg

p8040235.jpg

p8040253.jpg

A DNy-i lépcsőház fölött egy kis térben, az empóriumok magasságában találtak néhány mozaikmaradványt, melyek eredetileg szenteket ábrázoltak, de a képrombolók keresztekkel helyettesítették őket. A képrombolók tevékenységére az apszisban talált, töredékes felirat is utal. E korai időszakból egy →deészisz-ábrázolás töredékei is előkerültek. - 2. A képrombolás utánkészült a szentély-apszis fölött a Trónon ülő Istenszülő (867 k.). Mellette az oltártér fölötti íveken egy-egy arkangyal (1987: csak az egyik volt látható), Péter és Pál ap-ok töredékes képe. A DNy-i előcsarnok és lépcsőház mozaiktöredékei: Ezekiel próf., SztIstván első vt., Nagy Konstantin és Ilona csné

(870 k.), Germanosz, Tarasziosz, Niképhorosz, Methodiosz konstantinápolyi pátr-k (847 u.). Az előcsarnok tetején levő terem bejárata fölötti deésziszből csak a trónoló Krisztus és jobbján Mária álló alakja maradt fenn. Ha I. Baszileiosz idején egységes programot dolgoztak ki a ~ legfőbb tereinek mozaikdíszítése számára, akkor az apszisban levő trónoló Máriának megfelelően a kupolában a →Pantokrátor alakjának kellett lennie. A kupola pendentifjének alján levő hatszárnyú szeráfalakok utalhatnak erre. Ilyen ábrázolás azonban nem maradt fenn. Csupán annyit tudunk, hogy 1346: földrengés semmisítette meg a kupolában levő Krisztus-ábrázolást, amely vsz. a szivárványon trónoló Megváltót ábrázolta. Helyére Krisztus mellképét állították, de a 18. sz: ez is megsemmisült.

A szeráfok kora nagyon vitatott, az sincs kizárva, hogy a 14. sz. restaurálás idejéből származnak. Ha a tp. szentélye a képrombolás után egységes program szerinti mozaikdíszítést kapott, akkor a mellékkupolákban próf-k és ap-ok képeinek kellett állniuk. Sajnos a próf-k képei is elpusztultak, 1847-49: a restaurálás idején a szentély É-i timpanonjában Habakuk és talán Jónás alakjai még látszottak; 4 másik próf., hatalmas, 4 m-es alak, kezükben kv-tekerccsel már korábban elpusztult. Ma már nem láthatók az ún. →hétoimasziát, alatta a Keresztelő Szt Jánost (fölirata: Jn 1,29) és akönyörgő Máriát (fölirata: Lk 1,46-47) ábrázoló mozaikok sem. - Az empóriumok fölötti félköríves falrészeken a próf-k, ap-ok ciklusait folytatva az egyhatyákat örökítették meg (9/10. sz.): az északi timpanonon az ifjabb Szt Ignatiosz, SztMethodiosz, Csodatevő Szt Gergely, Aranyszájú Szt János, Antiochai Szt Ignác, Alexandriai Szt Cirill, Szt Atanáz; a délin Szt Anthemiosz, Nagy Szt Vazul, Nazianzi Szt Gergely, Szt Dionüsziosz, Mürai Szt Miklós, Világosító Szt Gergely (a 19. sz. közepén egy kivételével valamennyi, 1987: csupán Aranyszájú Szt János és a két Ignatiosz volt látható ép állapotban, a többi erősen megrongálódott v. teljesen megsemmisült). - A →narthex bejáratát díszítő mozaikon VI. Leó cs. (ur. 886-912)hódol a trónon ülő Krisztusnak, az É-i empórium falán Alexandrosz cs. (ur. 912-13) mozaikképe. Teljesen elpusztult egy nagyarányú biblikus ciklus (9. sz.), amelyről 1712-ből és 1848-49-ből maradtak fenn rajzok: a középpontban itt is a Pantokrátorállott, körülötte a mennyei seregek, a kerubok, majd a legfontosabb →teofániák:Krisztus megkeresztelése, a színeváltozás, pünkösd. A D-i empóriumon két olyan többalakos mozaikkompozíció látható, mely a cs. hatalom hódolatát fejezi ki a mennyei hatalom előtt. Az egyiken Konsztantinosz Monomakhosz (ur. 1042-54) és felesége, Zoé csnő hódol a trónoló Krisztus előtt. A másikon II. Komnénosz János és neje, Eiréné (Szt László m. kir. leánya, →Irén, 3.) mutatja be hódolatát az Istenanyaelőtt (1118 k.). E háromalakos mozaikot kiegészíti a közelében levő pilléren idősebbik fiuk, Alexiosz ábrázolása (1122 u.). Az exonarthexből a narthexbe vezető kapu fölötti félkörívben látható mozaikon az Istenanya, ölében a gyermek Jézussal, fogadja Nagy Konstantin cs. hódolatát, aki meghajolva ajánlja föl a Város modelljét, ésJusztinianoszét, aki ugyanoly mozdulattal a ~t ajánlja a város védőjének, a Védelmező Hadvezérnőnek oltalmába (10/11. sz.). - 3. A késő bizánci korban, az ún. Palaiologosz-reneszánsz idején keletkezett mozaikok közül a legjelentősebb a ~ D-i empóriumának pillérein található, töredékes deészisz (1261 u.). Pa.P.

KL II:245. - Kádár Zoltán-Németh György-Tompos Erzsébet: A ~. Bp., 1987. - Vanyó1988:105.

(forrás: lexikon.katolikus.hu)

süti beállítások módosítása