Greguskáné Pál Patrícia Annamária vagyok. A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán végeztem katolikus hittanár szakon. Bár művészeti iskolát nem végeztem, de úgy gondolom, hogy teológiai tanulmányaim jobban segítségemre vannak egy-egy ikon elkészítéséhez. Főleg hogy úgy vélem, ikonokat, szentképeket csak imával átszövött munkával lehet készíteni.
Keszthelyen élek a férjemmel és a csodálatos kisfiunkkal. Egy gyönyörű, régi-régi házban, mely megadta azt az ihletet és lendületet számomra, mely az alkotás nekikezdéséhez kellett. Nagymamám hatalmas lelkesedéssel gobelineket készített, így a szülői ház falai máig telis-teli vannak az ő kivarrt képeivel, a kanapék pedig a párnáival. Egyik szem a másik után. Sokszor engem is bevont még pici kislányként az alkotói munkába. Míg ő varrta az egyik felét, én öltögethettem a másik felében. Felnőttként párszor nekiláttam én is a gobelinnek, de valahogy a fonalas kézművességben nem voltam olyan kitartó. Pedig szerettem csinálni. Csak valami hiányzott az egészből.
Aztán pár éve jöttem rá, hogy ez az apró szemről-szemre haladás benne rejtezik a mozaikban is. De még mennyire! Egyik szem a másik után. Egyik darabka a másik után. Az igazi szép munkához nagyon sok információgyűjtés, tapasztalatszerzés, tanulás, gyakorlás, utánajárás szükségeltetik. Sokszor szinte úgy kell kiásni az ismereteket, a technikákat. Nagyon kell akarni a folyamatos fejlődést.
Nagyi egyik gobelin szeme a másik után a múltban, egyik mozaik szem a másik után a jelenben, s a Rózsafüzér egyik szeme a másik után az örökkévalóságban. Igazi tartópillérek.
