Ravenna volt a Római Birodalom székhelye az 5. században, és a bizánci Itália székhelye a 8. század előtt. A városban páratlan együttese található az ókeresztény és bizánci mozaikoknak és épületeknek.
Az UNESCO Világörökség listájára felkerült mind a nyolc épület az 5. és a 6. században épült. Nagyszerű példái a görög-római építészeti hagyományoknak. Ravenna különleges értéke, hogy megőrizte Bizánc értékes műremekeit, művészetét.
A római birodalom szétesését követő néhány évszázad Európájának politikai és hatalmi képére vonatkozó történelmi források és művészeti alkotások meglehetősen szegényesek. Ez az időszak a népvándorlás és a középkori hűbéri rendszer fokozatos kialakulásának ideje, ezért meglehetősen zajos, zaklatott időszak. A római birodalom már kettéoszlott, Kelet-ázsiai része Konstantinápoly (Bizánc) néven tovább élt, s a hatalmi struktúra és egy új kultúra sajátos formáját kezdte kialakítani. A birodalom nyugati része teljes bomlásnak indult. Magát Rómát már a IV. században elhagyták császárai, a város elsorvadt.
Ekkor lépett az európai történelem színpadára Ravenna. A város tenger felőli része (Classis) már Augusztus óta a birodalom keleti flottájának hadikikötője volt. Magát a települést a szárazföld felől övező mocsárvilág védte. Védettsége és a keleti tengerhajózás felé nyitottsága miatt választotta Honorius császár 401-ben császári székhellyé. Így az V. században Ravennára még ráragyogott az antikvitás művészetének lenyugvó fénye.
- Ravenna első (római) fénykorát, vagy történelmének első római szakaszát ekkor élte. Témánk szerint ebből az időből maradtak ránk Galla Placidia síremléke és az Ortodox keresztelőtemplom, mindkettő remek belső mozaikdíszítésével.
- Ravenna második (gót) fénykora a népvándorlás során a második gót hullámban betört gótok, a hatalmas Theodorik és utódai 47 évig tartó uralkodása volt, mert innen uralkodtak. Ebből a korszakból maradt ránk Theodorik palotájának maradványai, a St. Apolinare Nuovo bazilika (egykor Theodorik kápolnája), Theodorik mauzóleuma, az Ariánusok keresztelőkápolnája és az érsek kápolnája.
- Ravenna harmadik nagy (bizánci) fénykorát a gótok Belizár, Justinianus bizánci császár vezére által történő legyőzése után élte. 200 évig itt székelt az exarcha (Bizánc helytartója). A keleti császárság területén ekkor virult az új stílus. Ravenna legnagyobb művészettörténeti értéke az, hogy ezt átplántálta a nyugatrómai birodalom-részre, s jórészt meg is őrizte őket, míg ugyanakkor a keleti császárság területét elfoglaló iszlám ezeket jórészt elpusztította, vagy generálisan átalakította. E korszak nagy emlékeinek számítanak: a San Vitale és a San Apolinare in Classe bazilika.
Annak, hogy Ravenna mindezeket az építészeti- illetve művészeti értékeket megóvta, nagy szerepet játszott az, hogy a longobárdok Észak-itáliai letelepedése (750) után a város gazdaságilag és politikailag is háttérbe, majd feledésbe került. A kikötő eliszapolódott, a mocsarak elburjánzottak, s a városlakóknak többé már soha sem volt olyan anyagi ereje, hogy a várost felújítsa. Még egy utolsó kulturális felvillanást jelentett, amikor Dante itt kapott menedéket.
Az első (római) fénykor emlékei
A második (gót) fénykor emlékei
Sant’Apollinare Nuovo-bazilika
Érseki kápolna
A harmadik (bizánci) fénykor emlékei
Sant’Apollinare in Classe-bazilika
(forrás: Wikipédia) (Képek: Pixabay)
